A gyertya lángjában megsemmisülő pillangó képe a klasszikus perzsa költészet egyik legfontosabb motívuma. Annemarie Schimmel, a szúfizmus legnagyobb nyugati ismerője a perzsa versek képi világáról szóló könyvében – A Two-Colored Brocade. The Imagery of Persian Poetry, 1992 – azt írja, hogy az állatok közül csak a fülemüle népszerűbb nála, de perzsa jelentésének kifejtésével még szintén adósok vagyunk. Nem véletlen: mindkettő lélek-jelkép.
A fülemüle az Isten után vágyakozó lélek jelképe, a pillangó pedig azé a léleké, amely megsemmisül Isten tüzében, eggyé válik vele, s így eléri minden szúfi legfőbb célját.
Ezer éven át sok ezer perzsa költő ismételte ezt a motívumot Indiától Isztambulig, a 9. századi szúfi vértanú Hallajtól a 20. századi szürrealista költőnőig, Forough Farrokhzadig.
Szép klasszikus példája Hafez ghazel-je:
آتش آن نیست که از شعله ی او خندد شمع
آتش آن است که در خرمن پروانه ردند
âtash ân nīst ke az sho‘le-ye ū khandad sham‘
âtash ân ast ke dar kharman parvâne zadand
nem az az igazi tűz, amely a lámpa lángjában táncol
az az igazi tűz, amely a lepkét learatja